Idén ötödjére rendeztük meg a Budapest Átevezést, amikor közösen csorgunk le kajakokkal és kenukkal a Rómairól a Bert sétányhoz.
Amellett, hogy nagyszerű és ritka közösségi élmény, közös evezéssel mutatjuk meg, hogy lehetséges biztonságosan közlekedni a Dunán evezős hajókkal. Szeretnénk ezen kívül megmutatni a döntéshozóknak, hogy milyen sokunknak fontos az elérhető Duna-part és az érinthető Duna, nagy igény van a folyóvízi közlekedési és sportolási lehetőségekre Budapest határain belül is.
A Város és Folyó Egyesület és a FÁK a Rómain csoport évek óta azon dolgozik, hogy minél szorosabb és természetesebb legyen a kapcsolatunk a Dunával. A rendezvénnyel célunk a budapesti Duna-ágakban sportvíz szakaszok kialakítása melletti kiállás, ahol a nagy és motoros hajóktól biztonságban lehetne kajakozni, kenuzni, evezni, sup-ozni, sőt akár úszni is.
Az esemény részvételi díja 7000 Ft/fő volt, ami fedezte a hajók bérlését, visszaszállítását, az engedélyek és vízimentők és túravezetők szervezését. 14 év alatti gyerekeknek 3000 Ft/fő, saját hajóval résztvevőknek 3000 Ft/fő a csökkentett részvételi díj (14 év alatti gyerekeknek 1000 Ft/fő). Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának támogatásával a III. kerületi lakosoknak a részvétel ingyenes volt. Az eseményen bármilyen arra alkalmas evezős vízi járművel részt lehetett venni (kenu, tengeri kajak, kielboat, párevezős, SUP), de ebben az esetben is szükséges a regisztráció és a 3000 Ft-os részvételi díj befizetése. A megérkezés helyszínén egy egyszerű uzsonnával vártuk a résztvevőket, amit a részvételi díj magában foglalt.
A szervezők fenntartották a jogot, hogy a Duna fővárosi szakaszára nem alkalmas hajókat nem engedik részt venni a rendezvényen. A rendezvény teljes időtartama alatt kötelező volt a mentőmellény használata, illetve a kísérő hajók és a túravezető utasításainak a betartása.
A helyek alig 24 óra alatt beteltek, ezt követően várólistáról lehetett bekerülni lemondás esetén. Az eseményen végül kb. 50 hajóval 183 fő evezett megfelelő biztosítás mellett.
Az esemény napján egész délelőtt esett az eső, 14:00 körül állt csak el. Az eseményt bizosító Vízirendészettel és a Folyami Katasztrófavédelemmel egyeztetve az eseményt nem halasztottuk le, mert biztonságos hajózási körülmények voltak gyenge széllel. Az időjárási viszonyok miatt a kb. 270 fő regisztrált személyből kb. 90 ember lemondta a részvételt, vagy nem jelent meg a gyülekezőn. A rendezvény az eső miatt kb. 30 perc csúszással indult, a nagy csoportképkészítés el is maradt emiatt, de jó időben, eső és szél nélkül, pár perc napsütéssel remek hangulatban és balesetmentesen zajlódott le az esemény.

Megosztás: