A MAVITUSZ-nak köszönhetően idén 80 fő oktatásban dolgozó ingyenes vízitúráját szervezhettük meg. Két, egymást követő napon vártuk a pedagógusokat. Első nap 33fő, második nap pedig 47fő pedagógus próbálhatta ki a sárkányhajózás szépségeit. Mindkét nap a Ráckevei Ady Endre Gimnáziumnál találkoztunk reggel 9 órakor. Azért választottuk ezt a helyet, mert itt nagy számú parkolási lehetőség van illetve az iskola épületében mosdóhasználat és átöltözési lehetőség is adott volt. Egyesületünk segítő tagjai motorcsónakkal a helyszínre húzták a sárkányhajókat, a megfelelő számú mentőmellényt és evezőt is. Amikor mindenki megérkezett bemutatkoztunk, megbeszéltük a tervezett programot. Ismertettük a hajózási tudnivalókat, balesetvédelmi előírásokat. Megkértük a résztvevőket, hogy az általunk biztosított vízitúrás hordókba tegyék bele az értékeiket. Rövid bemelegítő gyakorlatok végzése után megtörtént a mellények és az evezők kiosztása. Kormányosunk ismertette a helyes evezőhasználatot, amit a parton gyakoroltak is. Ezek után 2 csoportot, majd párokat alakítottunk. Következett a beszállás, ami mindig izgalmas feladat. Volt aki félt először beszállni, de a közösség erejével mindenki hajóba került. Megkezdtük a túrát, ami a Malom-öböl, az Angyali-sziget csücske, a Balabán-sziget, a Kagylós és a Senki-sziget érintésével vezetett a Horgásztanya Vendéglő gyönyörű, közvetlen víz parti épületéhez. Nagy sikere volt a Ráckevei Árpád Híd alatti átevezésnek. Kormányosunk az egész túra alatt mondott néhány hasznos információt az éppen látott növényről vagy állatról. Utunk során láttunk gémet, hattyúkat, récéket, teknősöket és gyönyörűen virágzó vízi növényeket. Az evezés pedig egyre összehangoltabb lett, így eljött az ideje egy rövid sárkányhajó versenynek. A cél a vendéglő volt, ahol ebédeltünk. Mindkét nap 3 féle menüből választhattak a pedagógusok, amit előre leegyeztettünk és mi megrendeltük az ételt, így nem kellett várni rá. Az ebéd jó hangulatban telt. Amikor mindenki jól lakott, megette a desszertet és megitta a kávét visszaültünk a hajókba és visszaeveztünk a kiindulópontra. Mindkét intézménytől pozitív visszajelzéseket kapunk azóta is. Köszönjük a lehetőséget!