Ingyenes kenutúrák az oktatásban dolgozóknak június-július hónapban

A tanév végi programokon 10 iskolából 178 pedagógus vett részt, amely nagyszerű lehetőség volt a tanév derűs lezárására. Ha egy intézményból nem jelentkezett legalább 25 fő, akkor meghirdettem, és mások is csatlakozhattak. Az átlagos létszám túránként 30 fő körül alakult.
Helyszínként legtöbbször a Cikolaszigeti-mellékágrendszert választottam. A Duna itt építette ki a legváltozatosabb szigetvilágot, a Szigetköz talán itt mutatja a legszebb arcát. Egymást váltják a szűk csatornák és a szélesebb folyóágak.
A jelenléti ívek aláírása után részletesen tájékoztattam a résztvevőket a program céljáról, a vízitúrázásról, annak biztonságtechnikájáról. Ismertettem a Hajózási Szabályzat vízitúrákra vonatkozó részeit. Térképen vázoltam az útvonalat, betekintést nyújtottam a Szigetköz múltjába és jelenébe. Evezéstechnikai oktatás után beosztottuk a hajóegységeket.
A kikötő előtti nyugodt vízfelületen gyakoroltunk, melynek során hamar összecsiszolódtak a hajóegységek. A nyugodt Madári-ágon át a Denkpáli ágvégzárás és hallépcső felé indultunk, ahol a Bős-Nagymaros projektről, a Duna elterelését követő ökológiai katasztrófáról és az ezt követő tájrehabilitációról is hallhatnak a túrázók. Megtekintettük az ország első hallépcsőjét, majd a rövid pihenő és a csoportkép elkészítése után a Barkási Híd felé vettük az irányt. Utunk során számtalan vízimadárral találkoztunk, hattyúk, kócsagok, gémek és kárókatonák keresztezték utunkat.
A június végi hőségnapokon két csoporttal a kristálytiszta, árnyas Zátonyi-Dunán túráztunk. Ez egy mentett oldalon kanyargó, varázslatos mellékág, ahol keskeny kis folyó menti fák több árnyékot adnak,
Egy iskolából többen is jelezték, hogy szívesen eveznének, de a hagyományos túrakenukat instabilnak tartják. Ekkor két-két kenut összefogattunk katamaránná, és így már Ők is szívesen vízre szálltak. Érdemes volt kidolgozni ezt a megoldást, mert talán számukra nyújtottuk a legnagyobb élményt,
A napot finom ebéddel, beszélgetéssel zártuk a Fekete Tulipán Vendéglőben. Többen jelezték, hogy osztályukkal, családjukkal még visszatérnek a varázslatos Szigetközbe.

Megosztás: