Túránkhoz az egyik legszebb helyszínt, a Cikolaszigeti-mellékágrendszert választottam lebonyolításra. A Duna itt építette ki a legváltozatosabb szigetvilágot, a Szigetköz talán itt mutatja a legszebb arcát. Egymást váltják a szűk csatornák és a szélesebb folyóágak.
A túra résztvevői az Aktív Iskola Programban részt vevő győr-moson-sopron megyei intézmények pedagógusai voltak. Minden tanév végén összejönnek, hogy értékeljék az elmúlt időszak eseményeit, idén túránkkal "fűszerezték" a programot. Nagyon lelkes társaság jött össze, biztos, hogy rajtuk keresztül sok diákkal is megismertethetjük a vízitúrázás világát.
Dunaszigeten, a Kisvesszősi Kenukikötőben találkoztunk a több mint húsz intézményből érkező társasággal. A jelenléti ívek aláírása után részletesen tájékoztattam a résztvevőket a program céljáról, a vízitúrázásról, annak biztonságtechnikájáról. Ismertettem a Hajózási Szabályzat vízitúrákra vonatkozó részeit. Térképen vázoltam az útvonalat, betekintést nyújtottam a Szigetköz múltjába és jelenébe. Evezéstechnikai oktatás után beosztottuk a hajóegységeket. Mivel a csapat nagy része a testnevelő tanárok közül került ki, most nem volt gond a kormányosok kiválasztásával, többen is jelentkeztek a feladatra, mint ahány kenuval túráztunk.
A kikötő előtti nyugodt vízfelületen gyakoroltunk, melynek során hamar összecsiszolódtak a hajóegységek. A nyugodt Madári-ágon át a Denkpáli ágvégzárás és hallépcső felé indultunk, ahol a Bős-Nagymaros projektről, a Duna elterelését követő az ökológiai katasztrófáról és az ezt követő tájrehabilitációról is hallhatnak a túrázók. Megtekintettük az ország első hallépcsőjét, majd a rövid pihenő és a csoportkép elkészítése után a Barkási Híd felé vettük az irányt. Utunk során számtalan vízimadárral találkoztunk, hattyúk, kócsagok, gémek és kárókatonák keresztezték utunkat.
A napot finom ebéddel, beszélgetéssel zártuk a dunaszigeti Part Büfében. Többen jelezték, hogy osztályukkal, családjukkal még visszatérnek a varázslatos Szigetközbe.