A tanévkezdés előtti héten -a megmaradt kvótának megfelelően- 125 pedagógus vett részt programjainkon. A kenutúra nagyszerű lehetőség csapatépítésre az új tanév előtt, a tantestületek még jobban összecsiszolódtak. Az átlagos létszám túránként 31 fő volt, a legnépesebb csapatot 49, a legkisebbet 18 pedagógus alkotta.
Helyszínként három alkalommal a Cikolaszigeti-mellékágrendszert választottam. A Duna itt építette ki a legváltozatosabb szigetvilágot, a Szigetköz talán itt mutatja a legszebb arcát. Egymást váltják a szűk csatornák és a szélesebb folyóágak.
A jelenléti ívek aláírása után részletesen tájékoztattam a résztvevőket a program céljáról, a vízitúrázásról, annak biztonságtechnikájáról. Ismertettem a Hajózási Szabályzat vízitúrákra vonatkozó részeit. Térképen vázoltam az útvonalat, betekintést nyújtottam a Szigetköz múltjába és jelenébe. Evezéstechnikai oktatás után beosztottuk a hajóegységeket.
A kikötő előtti nyugodt vízfelületen gyakoroltunk, melynek során hamar összecsiszolódtak a hajóegységek. A nyugodt Madári-ágon át a Denkpáli ágvégzárás és hallépcső felé indultunk, ahol a Bős-Nagymaros projektről, a Duna elterelését követő ökológiai katasztrófáról és az ezt követő tájrehabilitációról is hallhatnak a túrázók. Megtekintettük az ország első hallépcsőjét, majd a rövid pihenő és a csoportkép elkészítése után a Barkási Híd felé vettük az irányt. Utunk során számtalan vízimadárral találkoztunk, hattyúk, kócsagok, gémek és kárókatonák keresztezték utunkat. A napot finom ebéddel, beszélgetéssel zártuk a Fekete Tulipán Vendéglőben.
Egy alkalommal a Kisbodaki-mellékágrendszerbe szerveztem a úrát. Bázisunk ebben az esetben a kisbodaki Vízi Kultúrház volt, ami nagyszerű helyszínnek bizonyult. A lebonyolítás módja megegyezett a korábbiakkal, itt a gyönyörű Öregerdei kört jártuk be.
A túra után közösen főzött gulyáslevessel pótoltuk a felhasznált energiát.
A programsorozat elérte célját, többen jelezték, hogy osztályukkal, családjukkal még visszatérnek a varázslatos Szigetközbe.