Tisza-tavi kilátó tourtúra. A túra 3 Tisza-tavi kilátót érint: Küsztvágócsér kilátó, Fattyúszerkő kilátó, Bölömbika kilátó, Óhalászi-sziget kilátó.
Sarudról indulva az első megálló a Bölömbika kilátó, ami kizárólag a vízről közelíthető meg: A Tisza-tó egyik kedvelt vízi úticélja a Bölömbika kilátó, amit 2021-ban adtak át. A kilátót a Békatutaj Egyesület építette az Aktív Magyaroszág támogatásával. A kilátó 9 méter magas és a környéket 6 méteres magasságban lehet pásztázni a legfelső emeletéről. A kilátó alatt lehet kikötni, és egyből az első lépcsőfokra lépve felmenni a tetejéig, ahonnan a Kis-Tiszát, a Poroszlói- és a Sarudi-medencét lehet szemügyre venni.
A kilátót Komáromi Tas építészmérnök tervezte modern, ám mégis a tájba illeszkedő stílusban. Olyan könnyed, átlátható szerkezetet álmodott meg, ami egyszerre lehet látható azok számára, akik keresik és láthatatlan azoknak, akik csak gyorsan átpásztázzák a környéket.
A második megálló a Fattyúszerkő kilátó, ami szintén kizárólag a vízről közelíthető meg: A Csapói Holt-Tiszán lévő kilátó környékén korábban már állt egy kilátó, így a Tisza-tónál régóta vízitúrázók szinte pontosan tudni fogják a helyét. Kikötni egy stégen lehet, majd és a nádason keresztül, távol a fáktól egy pallóúton lehet bejutni a kilátóra, ahonnan a Poroszlói-medencét, illetve a Csapói Holt-Tiszát lehet belátni. A kilátót Komáromi Tas építészmérnök tervezte modern, ám mégis a tájba illeszkedő stílusban. Olyan könnyed, átlátható szerkezetet álmodott meg, ami egyszerre lehet látható azok számára, akik keresik és láthatatlan azoknak, akik csak gyorsan átpásztázzák a környéket. Az alapja horganyzott acél, ami 3 és 4,5 méterre van a talajban, a felépítmény pedig vörösfenyőből készült.
A harmadik megálló a Küszvágó csér kilátó, ami szintén kizárólag a vízről közelíthető meg: A két másik társához hasonlóan ez is madárnevet kapott, a közelben fészkelő küszvágó csérek után nevezték el az Aktív Magyarország közönségszavazásán. Ám nemcsak az emberekre, hanem a madarakra is gondoltak, így költőhelyeket tettek ki a környéken fészkelő küszvágó csérek számra a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságával együttműködve. A kétszintes, 9 méter magas, fából és acélból készült kilátóról a Borzanatot, a Lapos-morotvát és a Poroszlói-medencét lehet belátni.
A negyedik megálló: Óhalászi-sziget: Rengeteg információ kering az Óhalászi-sziget titkairól. Egyesek úgy tudják, hogy elárasztották a falut a tó létrehozásakor, míg mások szerint egykori házak maradványai találhatók ott. Egyik sem igaz, vagyis csak részben. A Tisza-tó legérdekesebb területe telis-tele van titkokkal. Aki a Tisza-tóra érkezik, annak bizonyára megemlíti valaki azt az érdekességet, hogy a tó közepén valamikor egy falu állt az Óhalászi-szigeten. Ez a sokszor csak néhány lelket számláló falu csendesen, a Tisza mellett élte dolgos mindennapjait. A helybeliek együtt léteztek a folyóval, ami néha elmosta szeretett lakhelyüket. Tiszahalászt nem a tározó építésekor árasztották el vízzel, mint ahogy az például Erdélyben is történt, hanem száz évvel ezelőtt sodorta el a Tisza árja, és az ott élő embereket Hartl Ede telepítette át a mai Újlőrincfalva területére. Érdemes kikötni, megnézni az emlékművet, a temetőt, de akinek nincs jó helyismerete a környéken, az kérje tapasztalt túravezető segítségét az egykori településhez való bejutáshoz!
Végállomás: Sarud, a túra hossza kb 15 km.
Evezés az akváriumban és élményközpont látogatás a Pisztrángkör Ökoparkban, Dunaszigeten.
Ez az útvonal a szigetközi Zátonyi-Duna alsó szakaszán, Püski külterülete és Dunasziget között húzódik. A Zátonyi-Duna egy csodálatos, tiszta vizű, lassú folyású, 29 km hosszú folyó, nagyrészt érintetlen galéria erdőkkel szegélyezve. A kedvenc útvonalunk 10 km hosszú, kényelmesen teljesíthető kajakkal, kenuval, nagyobb hajókkal. Az autókkal érdemes a püski ágvégnél parkolni és egy autót felvinni a végállomásra, a Szigetköz Élményközpont parkolójába, ahonnan túra végeztével a sofőröket vissza tudjuk vinni a parkoló autókhoz.
A túra során vízbe dőlt fák teszik az utat izgalmassá, a kristálytiszta vízben pedig 4-5 méterre is lelátva lélegzetelállító látványban lehet részünk. A kényelmes 3-4 órás evezés után a dunaszigeti Pisztráng Kör Egyesület Tündérsziget Ökoparkjának kikötőjében kiszállva, előzetes bejelentkezés után meg tudjuk látogatni a Szigetköz Élményközpontot. Szakvezető segítségével egy igazi időutazást tehetünk az interaktív kiállítás segítségével szárazföldi delta történetébe és rengeteg különleges testközeli tapasztalatot is szerezhetünk az itteni állatvilágról is. Ezt követően a Bisztróban finom pizzák vagy akár kemencés sültek csillapíthatják étvágyunkat. Ajánlott bármely korosztály számára.
Túránk Hegyeshalomból, a márialigeti malomtól indul és Mosonmagyaróváron az Itató Szabadstrandon ér véget, hossza 16 kilométer.
Az első pár kilométeren gyönyörű kupola magasodik fölénk, a parton lévő fák koronájából. A Lajta folyó teljes mértékben családbarát, ideális kezdő túrázók számára is, a legtöbb helyen a vízmélység alig egy méter. Az árnyékos lombkupola után természetközeli szakasz következik, találkozhatunk kisebb állatokkal és gyönyörű virágokat csodálhatunk a part mentén. A mosonmagyaróvári zsiliphez közeledve lelassul a folyó, majd a hajók átemelése után evezünk tovább a Malom-ági Lajtán. A városon belüli szakasz rengeteg élményt rejt magában: hidak alatti átcsorgást, pihenést a stégeken, valamint európai szinten is egyedülálló hajócsúszdákat, melyek a Főhercegi Malom alatt haladnak át.
A városban több helyen is lehetőség nyílik megállni egy rövid pihenőre. A néhány tíz méterre lévő vendéglátóhelyeken a túrázók beülhetnek egy kávéra- fagyira, megnézhetik az Óvári várat vagy akár sétálhatnak a régi belváros macskaköves utcáin. A belvárosi szakaszt követően elindulunk a kertek alatt, majd kiérünk a Lajta fő ágára, innen rövid evezéssel érünk el a Mosoni-Dunához. Pár száz métert kell evezni csupán sodrással szemben, hogy megérkezzünk célunkhoz, az Itató szabadstrandhoz, ahol nem mellesleg a környék legfinomabb lángosa várja az éhes túrázókat. Ha valaki még ennél is aktívabb kikapcsolódást szeretne, kipróbálhatja a Bike&Boat flottánkat. Kerékpárral 1,5-2 óra alatt eltekerhetnek a márialigeti malomhoz, onnan pedig a fent leírt útvonalon, a Lajtán végigevezve érnek vissza az Itató szabadstrandhoz.
Itt található Európa második legnagyobb kiterjedésű úszólápja. Szigetszentmiklóstól- Szigetszentmártonig tart 31 km hosszan.
A túra útvonala. A 41 folyam kilométertől indulva a főágon haladva a bal parton elérjük a csatorna bejáratát, (43.8folyam kilométer). Be evezünk a csatornába egészen a Taksonyi vasúti hídig 3 km hosszan. A híd után megfordulunk és jövünk vissza az RSD-re. Haladunk tovább a fő ágon egészen az M-0-s hídig. (közben jobbra balra is elevezhetünk, mert itt több ágra szakad a Duna). A híd után balra tartunk és 60m után egy szűk lagúnán befordulunk a CZUCZOR-sziget felső csücskénél. Közel másfél kilométer hosszan, gyönyörű, szűkebbnél szűkebb útvonalon haladunk egészen a csőhídig, ahol kissé lehajolva férünk át, és kiérünk az egyik fent említett mellékágra. Rövid szakasz után elérjük a főágat és lefelé haladva elérjük a kiinduló pontunkat, (41fkm). A túra nagy része árnyékos helyen vezet, (főleg a DUNA-TISZA csatorna és a CZUCZOR- sziget rész). Nagyon sok helyen különböző színű tündérrózsák, vízitökök, tavikákák és különböző vízinövények teszik változatossá a tájat. A túra távja:15km.
A szakasz hossza: 26 fkm (1. nap 12fkm, 2. nap 14 fkm).
Az egyik legélménydúsabb, legkalandosabb hétvégi vízitúrába kóstolhatsz bele, ha a vadregényes Öreg-Túr folyón töltenéd el hétvégédet.
Az Öreg-Túr Magyarország legautentikusabb és legtermészetközelibb folyója. Szépségét a bedőlt fáknak, az érintetlen növény és állatvilágának, 2 helyen is érinthető nádasainak, vadregényességének köszönheti.
Ha kezdő vízitúrázó vagy, biztonságban érezheted magad, hiszen itt a víznek alig van sodrása és csak kevés olyan szakasz van, ahol a víz mélysége meghaladja a másfél métert.
Ha a haladó túrázók közé tartozol, a táj szépsége, a háborítatlan nyugalom, a természet adta csodálatos látnivalók és akadályok emelik a kenuzás és kajakozás élvezetét.
Meghódíthatod csapatban, párban vagy páratlanul, egyben biztos lehetsz, az élmény akár hányszor térsz vissza, mindig páratlan lesz!