Tartalmi leírás:
2026. augusztus 08. és 10.
A csoportok megérkezését követően a 10:00 gyülekező után rövid evezés- és biztonságtechnikai oktatás, hajóbeosztás történt. A kötelező felszerelések kiosztása után ismertettük a túraútvonalat, mely a Fattyúszerkő-torony – Küszvágó Csér- torony – Bölömbika- kilátó háromszögben haladt (18km) a terveink szerint. Mivel ez egy elég nagy távolság, lehetővé tettük, hogy a társaság igényeihez mérten a túra hosszabb, illetve rövidebb útvonalon haladjon az egyes csoportok esetében. A csapatok kedve és kondíciója, illetve az időjárás általában a hosszabb távot tette lehetővé, de az augusztus eleji túrák esetében a hőségriadóra való tekintettel volt, hogy rövidíteni kellett és több megállót is be kellett iktatnunk. Az evezés 6 fős túrakenukkal történt, melyet minden csoport esetében 2 fő szakképzett túravezető kísért A tervezett érkezést (16:00) sikerült betartanunk, amely után közös étkezés zárta a napot.
2026.08.28.
Az idei utolsó túránk rendhagyó környezetben zajlott. A 2026-os év rendkívül aszályt hozott, amely augusztus végére a Tisza-tavat is súlyosan érintette. A nyári vízálláshoz képest több mint 130 cm-rel alacsonyabb lett a Tó szintje, ami a téli leeresztett állapotnál is kevesebb vizet jelent. A Madárpart kikötője már nem volt alkalmas a vízreszállásra, ezért a poroszlói Csicsman kikötőből indult a túránk. A csoport megérkezése után ide kerékpároztunk át, a hajókat pedig szállítóval vittük. Ebben a különleges helyzetben az előzetes útvonal bejárás során csak a Kis-Tisza bizonyult evezhető és biztonságos útvonalnak. A kikötőből elindulva először Tiszafüred irányába haladtunk az élő Tisza – Kis-Füredi fokig, majd ugyanarra visszaevezve Sarud irányába eveztünk. Az evezés öröme mellett itt a Tó különleges, nyári időszakban soha nem látott képe jelentette az izgalmat.
A programon résztvevők oktatásban egybehangzóan tetszésüket fejezték ki, és többen is jelezték, hogy a későbbiekben is szívesen részt vennének hasonló rendezvényeken, illetve szerveznének evezős kirándulást.